Get the Flash Player to see this player.
Szoftveráruház

Nagyító alatt az internetszolgáltatók

MTI - Computerworld, 2008. december 4., 10:23 - Internet | Távközlés
Computerworld címkék: nhh, szabályozás, bírság

Az NHH már idén is 160 millió forint bírságot szabott ki, de jövőre még hangsúlyosabban ellenőrzi a szolgáltatókat.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közzétette 2009-es piacfelügyeleti tervét, amelyben kiemelt feladatként szerepel az internetszolgáltatók által meghirdetett sávszélesség követelményeinek ellenőrzése, a szolgáltatók egyoldalú szerződésmódosítási gyakorlatának felülvizsgálata, valamint az emelt díjas számok felhasználásának ellenőrzése is. Az NHH szerdai közleménye szerint a hatóság jövőre - jogsértések esetén - a bírságolás mellett élni fog a nyilvánosság eszközeivel is, így tervei szerint kötelezi majd az érintett szolgáltatókat arra, hogy az elmarasztaló határozatot hozzák nyilvánosságra országos napilapokban, illetve saját ügyfélszolgálatukon és honlapjukon.

A hatóság az idén a piacfelügyeleti eljárások során eddig több mint 160 millió forint bírságot szabott ki, ami jelentősen meghaladja az előző évek átlagát.

A piacfelügyeleti terv alapján az NHH az elektronikus hírközlési szolgáltatások és szolgáltatók általános ellenőrzése mellett 2009-ben is vizsgálja a jelentős piaci erejű szolgáltatókra kirótt kötelezettségek, valamint a korábbi felhívásokban, határozatokban foglaltak betartását. A piacfelügyeleti tevékenység kiterjed a piac működésének figyelemmel kísérésére is, így egyebek mellett a hatóság vizsgálja a kábeltelevíziós ellátottságot, valamint a szélessávú szolgáltatások helyzetét is.

Az NHH teljes 2009-e piacfelügyeleti terve itt olvasható.

Hozzászólások
joe 2
Remélem a Vodafone-t keményen elõveszik a mobilinternetes ügyfelek félrevezetéséért.
2008. december 11., 08:12
aljuzer 1
Sajnos nincs igazi verseny,szolgáltato,választék.Addig amig,Bp-en egy ker-ben(PLD) nem lehet válogatni,csak 1 szolgáltato(Kartel-terûletfelosztás) addig mirõl van szó??
2008. december 7., 14:58





CAD Fórum - 2008. január 22.

CAD alkalmazások a gyakorlatban a dugóhúzótól az autó tervezésig
SUN szakértői rovat
Terjessze és lapozza céges anyagait online
Alakítsa át nyomtatott termékkatalógusát, prospektusát, prezentációját... Eredetivel azonos megjelenés, szabadszavas keresés,
Google által felismerheto tartalom, aktív linkek, nyomtatás, stb.
CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, szolgáltatást, márkát, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is! Erdélyben:Erdélyi Céginfó
*LOGalyze, SOPHOS, Juniper és Websense a ZURIEL-től!*
Naplóinfrastruktúra, logelemzés, hálózati határvédelem, és minden ami IT üzemeltetés egy igazi specialistától. ZURIEL - A szürke eminenciás
Megbízható vírusirtó vállalati környezetben is
A sokszorosan díjnyertes NOD32 antivírus gyors, könnyen menedzselhető megoldást jelent a szerverek és munkaállomások védelmének biztosítására. Tegye próbára!
Partnereink:
Biztonságportál.hu |
aHírek.hu |
C.Enter |
Hírkereső |
Hírstart |
TOPPON! |
WebShop Experts |
VideoSmart.hu
IT Network:
PCWorld.hu |
GameStar.hu |
Biztonsagportal.hu |
nonstopMobil.hu |
nonstopUzlet.hu |
Sokapro.hu |
jatekozon.hu |
HWSW |
GameKapocs |
HUP |
WorldofWarcraft.hu
IDG Worldwide:
computerwoche.de |
computerwelt.at |
computerworld.ch |
computerworld.ro