Hirdetés
. Hirdetés

Látványos visszaesés a Dellnél

|

A Dell nem zárta túl rózsásan pénzügyi negyedévet, forgalma és bevétele is erősen visszaesett. A vállalat szerint a piac még nincs túl a mélyponton, ezért akvizíciók révén akar tovább növekedni.

Hirdetés

A május elsejével véget ért pénzügyi negyedévet mindössze 12,3 milliárd dolláros forgalommal zárta a Dell, ami az előző évhez hasonlítva 23 százalékos csökkenést jelent. A vállalat nettó profitja 290 millió dollár volt - míg egy évvel korábban 784 millió dollárt sikerült produkálnia -, az egy részvényegységre jutó bevétel pedig 0,15 dollár lett. A Dell költségcsökkentési törekvései nem maradtak eredmény nélkül, ugyanakkor az átszervezésekkel kapcsolatos költségek 185 millió dollárt vittek el. Ha az egyszeri kiadásokat kizárjuk, akkor az egy részvényegységre jutó bevétel máris 0,24 dollár, ami valamivel még több is, mint a Thomson Reuters elemzőcég által előrejelzett 0,23 dollár.

Lehúzó ágazatok
A noteszgépek eladása 3,88 milliárd dolláros bevételt produkált, 20 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, amikor 4,85 milliárd dolláros bevételt ért el a mobil termék üzletág. Az asztali PC-k esetében még rosszabb a helyzet, ott valamivel több mint 35 százalékos visszaesés jelentkezett. Míg egy éve 4,87 milliárd dolláros bevételt sikerült elérni, addig a most zárult negyedévben csak 3,16 milliárdnyit. A cég többi üzletága - többek között szerverek, adattárolás, szoftver, szolgáltatások - is gyengébben teljesített.

Még nem vagyunk túl a nehezén?
Bár a közelmúltban több piaci szereplő - köztük az Intel - is optimistán nyilatkozott a PC-piaccal kapcsolatban, Brian Gladden, a Dell pénzügyi vezetője szerint még nem jött el a mélypont, és nincsenek a kereslet javulására utaló jelek. A forgalmának nagyobb részét a vállalati szektorból produkáló Dell erősen megérzi, hogy ebben a szegmensben továbbra is gyatra a kereslet. Ugyanakkor - bár a bevételek csökkentek - a Dell 32 százalékkal több végfelhasználóknak szánt laptopot értékesített, mint egy évvel korábban. Az ugyanennek a szegmensnek szánt asztali gépek értékesítése ezzel szemben 20 százalékkal csökkent.

Talán nem véletlen, hogy cégnél lehetőséget látnak abban, hogy további kiskereskedelmi üzletek révén értékesítsék termékeiket. Jelenleg körülbelül 30 ezer üzlet kínálja a Dell termékeket világszerte. Michael Dell, a vállalat első embere a céges vásárlások felélénkülését a Windows 7 operációs rendszer megjelenésének környékére várja. Szerinte - miután a cégek nem váltottak Vistára - az asztali gépek és a munkaállomások kezdenek elöregedni, a felhasználók pedig idegeskednek amiatt, hogy a gépük már 4-5 éves. Ez nem mehet így örökké - fogalmazott Michael Dell.

Növekedés akvizícióval
- Michael Dell már említette, hogy fokozott hangsúlyt akarunk fektetni a nem organikus növekedésre. Egészséges készpénz tartalék van a birtokunkban, és már keressük a lehetőségeket, hogy stratégiai befektetéseket eszközöljünk" - nyilatokzta Steve Felice, a Dell kis- és középvállalati megoldásokért felelős elnöke. - Nyilvánvalóan nem akarunk a részletekről beszélni (idő előtt), vagyis hogy milyen cégekről van szó és mikor, de keressük a lehetőségeket, hogy kiterjesszük az üzletet.

A Dell 9,7 milliárd dolláros készpénzvagyonnal bírt a pénzügyi év első negyedévének végén, azaz május 1-jén. Ez 16 százalékos növekedést jelent a január végén zárult előző pénzügyi évhez képest. A vállalat tartalékainak növekedése figyelemreméltó, tekintettel a piaci válságra.

Kit vásárolna fel a Dell?
Természetesen a spekuláció azonnal beindult, és mindenki azt találgatja, hogy kit lenne érdemes felvásárolnia a cégnek. Egyesek a Palmot tartják logikus célpontnak, hiszen segítségével a Dell belépőjegyet vásárolna magának az okostelefonok világába - egy olyan szegmensbe, ami iránt a cég bevallottan érdeklődik. Ha a Palm a célpont, akkor a legfontosabb ok a Pre nevű készülék, amelynek a héten lesz az amerikai premierje, és potenciális riválisa az Apple iPhone-jának, illetve a Google Android operációs rendszerén alapuló készülékeknek.

Mások az Acert látják lehetséges célpontnak. A tajvani PC-gyártó gyorsan növekedett az elmúlt években, és a PC-piac komoly részét hódította el - részben éppen a Delltől. Az Acer felvásárlása komolyan növelné a Dell piaci részesedését, igaz, jókora átfedés van a két gyártó kínálatában. Ugyanakkor az Acer szintén igyekszik megvetni a lábát az okostelefonok piacán. Kínálata az ugyancsak tajvani illetőségű E-Ten termékein alapul, melyet az Acer tavaly vásárolt fel.

Az akvizíció rizikója
Bár más cégek bekebelezése segítene a Dellnek, hogy új piaci területekre terjeszkedjen, vagy hogy növelje piaci részesedését, ugyanakkor rizikóval is jár. Intő példa, ami a Lenovóval történt az IBM PC-üzletágának 2005-ös felvásárlása után. A Lenovo célja akkor az volt, hogy a globális PC-piac vezető vállalata legyen. Ehelyett azt kellett tapasztalniuk, hogy a nagy cégeknek történő értékesítés az Egyesült Államokban és Európában is zsugorodik, így újabban inkább a Kínában történő terjeszkedésre fókuszálnak.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.