Hirdetés
. Hirdetés

Középiskolai tanárokat oktat az Oracle

|

Jövőre körülbelül hetvenezer álláshely marad betöltetlenül az Európai Unióban, mert a jelentkezők nem rendelkeznek majd a szükséges informatikai tudással.

Hirdetés

Június 29. és július 3. között Bécsben több mint száz, a közép-kelet-európai régióból érkezett középiskolai és szakiskolai tanár vesz részt az Oracle képzésén, amelynek keretében elsajátíthatják, hogyan tanítsanak 21. századi ismereteket a diákjaiknak. Az Oracle Academy Instructors' Institute program keretében zajló PL/SQL képzésen idén hat magyarországi szakközépiskola, illetve szakképző iskola tanárai is részt vesznek. A résztvevő tanárok a helyszíni képzést megelőzően 40 órás online tréninget végeztek el.

A képzés célja, hogy a tanárok felkészüljenek a korszerű technológiai - adatbázis-tervezési és SQL programozási -, illetve egy kezdő vállalkozás beindításához szükséges üzleti ismeretek átadására. Jelenleg az európai, közel-keleti és afrikai térségben mintegy 2100 oktatási intézmény több mint 328 ezer diákja vesz részt az Oracle Akadémia képzéseiben, ahol olyan technológiákkal, illetve szoftvertermékekkel is megismerkedhetnek, amelyek még nincsenek a piacon.

70 ezer betöltetlen állás
- Nagyon fontos a tanárok professzionális képzése annak érdekében, hogy a fiatalokat sikeresen felkészíthessék az álláspiaci belépésre - hangsúlyozta Alfonso Di Ianni, az Oracle kelet-európai és FÁK-országokért felelős alelnöke az egyhetes képzést megelőző hétfői bécsi sajtótájékoztatón. 2010-ben az Európai Unió tagállamaiban összesen 250 ezer képzett IT-szakember iránt lesz kereslet, de csak 180 ezer olyan szakképzett ember lesz, akivel fel lehet tölteni ezeket az állásokat. A jövő évben tehát mintegy 70 ezer állást amiatt nem fognak tudni betölteni, mert nem lesz meg a munkavállalóknak az ehhez szükséges tudásuk - tette hozzá Alfonso Di Ianni.

A közép- és kelet-európai régió országai már nem tudnak csupán alacsony költségekkel versenyezni a feljövőben lévő ázsiai országokkal szemben, miközben Kína és India is egyre nagyobb összegeket fektet a korszerű IT tudás átadásába. - Ma már szinte valamennyi iparágban - a pénzügytől az egészségügyön és a kereskedelmen át a közlekedésig - az informatika lehet az innováció alapja, ami a versenyképesség fenntartásához szükséges - hangsúlyozta az Oracle alelnöke.

Az Oracle 2006-ban indította el a programot az európai, közel-keleti és afrikai régióban, a képzéseken eddig részt vett tanárokon keresztül mindeddig 1 millió tanulóhoz értek el az informatikai ismeretek; egyedül Romániában eddig 1280 tanár vett részt az Oracle képzésében. A Computerworld kérdésére, hogy az Oracle mekkora összeget fordít az oktatásra, Alfonso Di Ianni elmondta: egy-egy tanárra 90 ezer dollárt fordítanak az egyhetes képzés folyamán, amelynek sikeres elvégzéséről a tanárok tanúsítványt kapnak.

Erősödő oktatás a régióban
Az egyhetes képzésen részt vevő Nemcsik János, az egri Neumann János Középiskola és Kollégium informatikai tanára elmondta: amíg régiós összehasonlításban hazánk sokáig jól állt az IT képzésben, addig az elmúlt években érzékelhetően jönnek fel a szomszédos országok az informatikai oktatás terén, így például Romániában régiónként kiemelt középfokú oktatási intézményekben készítik fel a jövő informatikusait. A most megszerzett adatbázis-kezelési és projekttervezési ismereteket jól be lehet építeni a középiskolai informatikai képzésbe, de akár az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatbázis-regisztrátori képzés részét is képezhetné - tette hozzá.

Az Oracle tájékoztatása szerint az Oracle Akadémia jelenleg Ausztriában, Angliában, Skóciában, Hollandiában és Romániában képezi a szakképzési rendszer részét.

A középiskolai szintű informatikai ismeretszerzés támogatása mellett az Oracle Hungary 2007 óta informatikushallgatók számára is szervez Junior képzést; az ingyenes szemináriumokat - amelyeket a legutóbbi félévben 800 hallgató látogatott - az Oracle University oktatói és a vállalat szakemberei tartják.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.