Hirdetés
. Hirdetés

Jönnek az Acer okostelefonok

|

Az Acer ambíciózus terveket dédelget: legfrissebb bejelentése szerint jövőre az okostelefonok piacára is belépne.

Hirdetés

A nem éppen rózsás gazdasági előrejelzések ellenére az Acer optimista a 2009-es növekedési lehetőségek tekintetében. Noteszgépekből 15-20 százalékkal többet szeretnének eladni jövőre, mint az idén, míg a teljes értékesítésüket 25-30 százalékkal akarják növelni. A vállalat némi belső ellentmondás után most hivatalosan is bejelentette, hogy az Acer márkájú okostelefonok a jövő év első negyedévében jelennek meg a piacon; a cég okostelefon-fejlesztéseinek hátterében a tajvani okostelefon-gyártó E-Ten akvizíciója áll.

Az ügyletet szeptemberben zárták le, és a piaci elemzők arra számítottak, hogy az Acer márkájú készülékek még az idén megjelennek. Az Acer vezetői azonban akkor úgy nyilatkoztak, hogy 2009 első negyedéve sokkal ésszerűbb időpont, és a két első piac, ahol megjelennek majd ezek a termékek, Nyugat-Európa és Oroszország lesz. A bizonytalanság abből fakadt, hogy a cég elnöke, JT Wang a közelmúltban úgy nyilatkozott: az Acer okostelefonok megjelenése akár 2009 második felére is tolódhat, mivel a cég tárgyalásai a telekommunikációs szolgáltatókkal világszerte lassan haladnak.

glofiish_m800.jpg
Közvetlenül az akvizíció után megjelent E-Ten készülékek. A név marad, a profil változik

Wang nyilatkozata után most az Acer hivatalosan is bejelentette, hogy az okostelefonok 2009 első negyedévében érkeznek meg a piacra, de nem határozták meg, hogy mely régiókban lesznek kaphatóak először. Az Acer abban bízik, hogy az okostelefon-szegmens lesz a cég növekedésének egyik katalizátora a következő 3-5 évben.

Az Acer okostelefonokkal foglalkozó divíziójában 500 főre szeretné növelni az alkalmazottak számát, ahol jelenleg az E-Ten-től átvett 200 ember dolgozik a kutatási és fejlesztési részlegnél. Céges források szerint az Acer megtartja az E-Ten márkanevet is, és míg Acer név alatt az okostelefonok jelennek meg, az E-Ten fókuszában a tőzsdei információkat valós időben nyomon követő eszközök állnak majd - ezekkel a cég az első sikereit még az 1990-es években érte el.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.