Hirdetés
. Hirdetés

Ismét átnevezi a processzorait az Intel

|

Az Intel 2008 januárjában már átnevezte CPU-kínálatát, hogy egyszerűsítse és áttekinthetőbbé tegye azt. Másfél évvel később a chipgyártó megint ugyanerre készül.

Hirdetés

Az Intel, 2008 januárjára időzített termékátnevezését nagyon jó ötletnek tartottuk, hiszen akkor meglehetősen kusza volt a kínálat, például a Pentiumok különböző változatai miatt. Mostanra megint hasonló a helyzet, a kínálat ismét összekutyulódott, úgyhogy az újabb átnevezés teljesen indokolt. Csak remélhetjük, hogy a rend tovább tart majd. A gyártó kínálatából szinte semmi nem marad érintetlen. Az Intel Core természetesen megmarad, de bejön a képbe két új "módosítás" a meglévő i7 mellé. Az i5 és az i3 azt hivatott kifejezni, hogy az ezeket a megjelöléseket viselő termékek két fokozattal lejjebb vannak a csúcsteljesítményt jelentő i7-hez képest. Ugyanakkor végképp kihullik a még fel-felbukkanó Solo, illetve a jelenleg is futó Duo és Quad jelölés. Alapvetően ugyanazt a processzort kapjuk meg a családban, csak három különböző teljesítménnyel és szolgáltatáscsomaggal. Az i5-höz és az i7-hez megmarad azonban a vPro jelölés, az Intel - többek között - biztonsági és menedzsment technológiákat összefogó, üzleti célú gépekben használatos technológiájának jelölésére.

coreilogok.jpg
Az új Core i7 emblémák

A Pentium nevet a belépőszintű platformok kapják meg, de ugyanakkor megmarad a Celeron is, körülbelül ugyanerre a piaci szegmensre célozva. Ennek értelmét egyáltalán nem látjuk.

Az Intel tápláléklánc legalján változatlanul az Atom marad a netbook és nettop termékekhez, illetve a beágyazott alkalmazásokhoz.

A Wi-Fi robbanásszerű elterjedésében óriási szerepet játszó Centrino mobilplatform márkát a vállalat a jövőben a vezeték nélküli (Wi-Fi, WiMax) termékeihez szeretné használni. Mivel az Intel hamarosan teljesen megváltoztatja mobilplatformjainak felépítését, a chipsetben megbúvó technológiák hangsúlyozása, amire a Centrino márka eredetileg hivatott volt, értelmét veszti, ezért logikus lépés ennek átpozícionálása. Szemlátomást az Intel nem akarja veszni hagyni a bevezetett márkanevet.

Csillagok-csillagok
A termékátnevezések másik fontos része a csillagos besorolás (stars rating). Bár világos, hogy az a cél, hogy így a laikusok számára is egyértelművé tegyék, melyik termék milyen teljesítményt nyújt - kétélű fegyvernek gondoljuk a rendszert. A csillagos besorolás nagyon emlékeztet a sajtótesztekben látható besorolásokra, vagy minőségvizsgáló intézetek eredményközléseire. Ezért nem vagyunk benne biztosak, hogy a csillagos rendszer azt sugallja, hogy az egy-két csillaggal bíró processzor "csak egy kicsivel kevésbé szuper", mint az ötcsillagos. Sokkal inkább azt, hogy "ettől jobb távol tartani magunkat".

2009intellogos.jpg
A 2009 áprilisa óta használatos Intel logók. A kevesebb több lesz

Miért van szükség erre az egészre?
A "gigahertz-érában", amikor a piaci szegmentálást teljesen jól ki lehetett fejezni az órajellel, a gyártóknak és a vásárlóknak is egyszerűbb volt az élete. A vásárló tudta, hogy a több megahertz és gigahertz nagyobb teljesítményt jelent. A piac mára azonban már közel sem ilyen egyszerű. Sokkal szegmentáltabb, nincs olyan egyértelmű, közös viszonyítási pont a különböző gyártók kínálatában, ami egyszerűen kifejezné a teljesítménykülönbséget. Mint a példa mutatja, még egy gyártón belül sem. Egy rövid ideig úgy tűnt, hogy a cégek igyekeznek a processzormagok számát megtenni ilyen pontnak, de szerencsére meggondolták magukat. Vagy talán sikerült a sajtónak és a szakembereknek eredményesen kommunikálni azt, hogy a több CPU-mag nem jelent automatikusan és szükségszerűen nagyobb teljesítményt.

Az Intel lépését örvendetesnek tartjuk, ugyanakkor úgy érezzük, hogy a kevesebb még mindig több lenne. Az átlagos felhasználónak a fentebb vázolt - ha jól számoltunk - négy különböző márkanév nem fog mondani semmit.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.