Hirdetés
. Hirdetés

Előre menekül a TSMC

|

A legnagyobb szerződéses félvezetőgyártó, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company a válság ellenére megnövelte idei beruházási költségvetését.

Hirdetés

A TSMC korábbi előrejelzéseiben még 1,5 milliárd amerikai dollárra becsülte a 2009-es CAPEX-et, ami 20,6 százalékos csökkenést jelentett az előző évhez képest. A gazdasági válságban nem jellemző módon a cég mégis 30 százalékkal növelné a kutatás-fejlesztési részlegnél dolgozó munkatársak számát, míg a tervezési szolgáltatások részlegnél dolgozókét 15 százalékkal bővítené. A TSMC-nél jelenleg 1200 szakember foglalkozik kutatás-fejlesztéssel, míg a tervezési szolgáltatások csapatát 600-an alkotják.

A TSMC elnöke, Morris Chang bejelentette, hogy a bevételeinek csökkenése ellenére, a tajvani szerződéses félvezetőgyártó megnöveli beruházási büdzséjét. Így a cég idén 1,9 milliárd amerikai dollárt költ erre a célra, ami még több, mint a tavaly elköltött 1,89 milliárd.

A CAPEX legnagyobb része a gyártásfejlesztéssel kapcsolatos kutatásra megy. Chang elmondta: a TSMC a kutatás-fejlesztés mellett többet fordít az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásokra is. Az erőfeszítések célja, hogy feljebb lépjenenk a technológiai létrán, és megerősítsék az ügyfelekkel való kapcsolatukat, ami segít kikövezni a gazdasági fellendüléshez vezető utat 2010-ben.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.