Hirdetés
. Hirdetés

Elég a rinyálásból!

|

Arnold Schwarzenegger kormányzó szerint nem visszafele kell tekintenünk, hanem előre. Ezen kívül más hasznos tanácsokkal is szolgált a Cebiten.

Hirdetés

Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzónak van megoldása azok számára, akik a világgazdaság állapota miatt keseregnek: abba kell hagyni a siránkozást. "Semmi értelme annak, hogy hátradőljünk, és siránkozzunk meg panaszkodjunk a lassuló gazdaság miatt, hiszen előre kell tekintenünk, és nem magunk mögé" - mondta a CeBIT-en tartott előadásában. "A megoldás és nem a probléma részének kell lennünk. Erre pedig az egyetlen megoldás az optimizmus és az új lehetőségek keresése a gazdaság élénkítésére" - tette hozzá a politikus (képünkön Angela Merkel kancellárral).

Kalifornia állam a CeBIT idei partnere, ebből az alkalomból 51 kaliforniai kis- és középvállalat vesz részt a hannoveri vásáron. Schwarzenegger maga is igyekszik befektetőket keresni, ugyanakkor a világon egyre inkább terjedő protekcionizmus ellen is felszólalt. "Ezzel már próbálkoztunk Amerikában a harmincas években, és iszonyatosan visszaütött. Nem szabad ebbe az irányba mennünk, tanulnunk kell ezekből a hibákból. Most egy olyan világban élünk, ahol maga a világ a piac" - hangsúlyozta.

További részletek a CeBIT-ről a PC World tudósításában

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.