Hirdetés
. Hirdetés

Bizakodóak a nagy cégek

|

Csökkenő eredmények vagy éppen veszteségek jellemzik a legfrissebb negyedéves jelentéseket, az érintettek pedig lázasan keresik a kiutat.

Hirdetés

Lenovo
A világ negyedik legnagyobb számítógép-gyártója is veszteséggel zárta a legutóbbi negyedévet, konkrétan 97 millió dollárral és folyamatosan veszít piaci részesedéséből. A vállalat drasztikus lépésekre szánta el magát: leváltották Bill Amelio vezérigazgatót, helyét Yang Yuanqing elnök veszi át, aki 1989 óta dolgozik a cégnél, őt pedig Liu Chuanzi váltja, a Lenovo jogelődjének alapítótársa. Amelio tanácsadóként továbbra is a Lenovónál marad.

Cisco
A hálózati eszközöket gyártó világcég árbevétele és profitja is csökkent a második pénzügyi nevgyedévben. A január 24-én zárult negyedévben 9,1 milliárd volt az árbevétele, 7,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a nyereség pedig ennél is meredekebben, 27 százalékot esett, 1,5 milliárdra. Ennek ellenére John Chambers elnök-vezérigazgató optimistán nyilatkozott. Mint mondta, a vállalat pénzügyi helyzete erős a jelentős gazdasági visszaeséshez képest és bizakodik az új piacok megnyitását célzó hosszútávú stratégiában.

Hynix Semiconductor
A világ második nagyságú memóriagyártó cége sorban az ötödik veszteséges negyedévet zárta. A 2008 október-decemberi negyedévben 964,8 millió dollár volt a deficit, ami kevesebb volt, mint a harmadik negyedévi, de több, mint az egy évvel korábbi veszteség. Elemzők szerint a vállalat csak 2009 végén lesz ismét nyereséges, addig folyamatosan csökkenni fog a vesztesége az átszervezések miatt. Közleményében a cég úgy fogalmazott, hogy az idei pénzügyi évben a pénzügyi stabilitásra koncentrálnak.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.