Hirdetés
. Hirdetés

A vártnál rosszabb eredmények a Logitechnél

|

Nehéz időkre számít a Logitech. A korábbi gyakorlattal ellentétben a cég nem dolgoz ki előrejelzést a következő évre, inkább az átszervezésekre koncentrál.

Hirdetés

Az elemzői várakozásoknál rosszabb eredményekkel zárta a Logitech a karácsonyi időszakot is magába foglaló harmadik pénzügyi negyedévet. A nettó profit 40 millió dollár volt 627 millió dollár árbevétel mellett - az előbbi 70 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest, az utóbbi 16 százalékkal. "Az eredmények sokkal rosszabbak lettek, mint amire számítottunk" - nyilatkozta a Financial Times-nak a svájci Helvea brókercég egyik munkatársa.

Gerald Quindlen, a periféria gyártó vállalat vezérigazgatója (képünkön) a dollár erősödésével és a kereskedők által alkalmazott nagy számú promóciókkal magyarázta a nagyarányú visszaesést. Az eladások leginkább az Egyesült Államokban csökkentek, 21 százalékkal, valamint az EMEA térségben, 19 százalékkal. Csupán Ázsiában regisztráltak szerény 8 százalékos növekedést. A hagyományokkal ellentétben a Logitech nem készít előrejelzést a következő évre. "A márciusban záruló negyedévet is nehéz megjósolni, nem hogy a teljes következő pénzügyi évet" - mondta Quindlen.

A vezérigazgató megerősítette a korábbi hírt, hogy átszervezik a céget, ami többek között 550-600 alkalmazott elbocsátását is jelenti. Az intézkedések 20-24 millió dollár költséget igényelnek a következő egy év során, de 2010-ben már 50 millió dollár megtakarítást hoznak. A Logitech arra számít, hogy mire az átszervezések hatásai érzékelhetőek lesznek, a gazdaság is javulni fog, és látványosan javulnak majd a pénzügyi eredményei. A helyzete most sem rossz, december végén 482 millió dollár készpénzzel rendelkezett, ami segítheti abban, hogy átvészelje a nehéz időszakot - írja a Financial Times.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.