Hirdetés
. Hirdetés

A pénztártól való távozás után...

|

A Microsoft ingyenes felzárkóztató programot indít, és már nem kérné vissza minden elbocsátott alkalmazottjától a túlfizetett végkielégítések különbözetét.

Hirdetés

A szoftveróriás visszakéri volt alkalmazottaitól könyvelési hiba folytán kifizetett, túl magas végkielégítések különbözetét és egyéb járandóságokat. A Microsoft emberi erőforrásokért felelős vezető alelnöke, Lisa Brummel a Seattle Post-Intelligencerben megjelent nyilatkozatában elmondta: személyesen is felhívott olyan embereket, akiknek már elküldték az értesítést, hogy túlfizetés történt. Brummel a Post-Intelligencernek egyébként a saját véleményét is kifejtette: szerinte a vállalat hiába kéri meg a volt alkalmazottakat, hogy fizessék vissza a néhány száztól ötezer dollárig terjedő pénzeket.

A túlfizetések néhány száztól körülbelül 5 ezer dollárig terjednek. A túlfizetéseken kívül a cég 20 dolgozójának kevesebbet fizetett, mint ami járt volna, de őket már kárpótolták. Az érintett volt Microsoft-dolgozók abból az 1400 főből kerülnek ki, akiket a cég januárban küldött el.

A szóban forgó összeg sokkal alacsonyabb annál a presztízsveszteségnél, amit a Microsoft az ügy negatív sajtóvisszhangjával szenved el. Úgy tűnik, ezt már a cég is belátja, ugyanis 25 volt alkalmazottja esetében eltekintett az összeg visszafizetéséről. Egy munkajoggal foglalkozó ügyvéd nyilatkozata alapján az amerikai törvények szerint jobban jár a Microsoft, ha veszni hagyja a túlfizetéseket, mintsem jogi úton próbálná visszaszerezni a pénzét.

Felemelnék Amerikát
A Microsoft a héten egy hasznosnak látszó kezdeményezéssel is felhívta magára a figyelmet, amely természetesen a vállalat pozícióit is megszilárdíthatja az amerikai felhasználók között. (Mint ismeretes, Obama elnök az általános költségcsökkentés lázában a nyílt forráskód felé kacsintgat.) Az Elevate America elnevezésű program a hasonló néven létrehozott oldalon kínál ingyenes (tovább)képzési lehetőséget mindazoknak, akik növelni akarják elhelyezkedési esélyeiket. Az Államok munkaügyi minisztériumának adatai szerint a tavaly óta tartó pénzügyi válság eddig 3,6 millió ember elbocsátásával járt, így az online tréning sokak számára lehet értékes lehetőség. Az Elevate America a legalapvetőbb felhasználói ismeretek, például az elektronikus levelezés elsajátítása mellett olyan programokat is kínál, amelyek a specializált Microsoft-alkalmazások használatába vezetik be a jelentkezőket, akik minderről bizonyítványt is kapnak.

Az is a kezdeményezés része, hogy a szövetségi államokkal együttműködve ellássák az állami alkalmazottakat a megfelelő e-learning lehetőségekkel és a szükséges bizonyítványokkal. A "tesztüzem" elsőként Washington államban indult el, de a vállalat elképzelései szerint a következő három évben összesen kétmillióan vesznek majd részt benne.

A szoftvercég illetékes alalnöke, Pamela Passman az Elevate America weboldal indulásakor elmondta, hogy sok millió embert éppen a technológiai képzettség hiánya akadályozza meg abban, hogy érvényesülhessen a jelenlegi gazdasági környezetben. Az egyelőre nem világos, hogy a program mennyibe kerül majd a Microsoftnak, de a költségek között megjelennek majd azok a készpénz- és szoftveradományok is, amelyeket az Elevate America keretei között a különböző közcélú intézmények kapnak majd.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.