Hirdetés
. Hirdetés

A hetedik

|

A Microsoft kihirdette következő operációs rendszerének hivatalos nevét. A tőzsdei árfolyam követi a frissen kiadott hibajavításokat.

Hirdetés

A redmondi szoftveróriás tegnap bejelentette, hogy következő operációs rendszere, melyet eddig csak Windows 7-ként emlegettek, a végleges keresztségben is ezt a nevet kapja majd. Mike Nash, a cég Windows termékmenedzsmentért felelős alelnöke a Microsoft Vista blogján azt írta, hogy a névhez az egyszerűsége miatt ragaszkodnak. "Ez a hetedik Windows kiadás, ezért logikus, hogy Windows 7 legyen a neve".

A Microsoft a múltban többször is valamifajta dátumhoz kötötte a termék nevét - a legutolsó példa erre a Windows 2000. Nash szerint ennek most nem lenne sok értelme. "Nem készítünk új Windows-változatot minden évben" - mondta. Ugyanakkor vitatható, hogy hányadik Windows is lesz a Windows 7. Az AeroXperience blog szerint a Windows Vista a hetedik a sorban, de ha beszámítjuk a Windows Millenniumot is, akkor már a nyolcadik. Ugyanakkor ha a kernelrevíziókat vesszük számba, akkor valóban a hetedik lesz a Windows 7 - a Wikipedia Windows idővonala szerint az XP kerneljének száma 5.1, a Vistáé 6.

A Microsoft nem jelölte meg a Windows 7 premierjének dátumát, csak annyit mondott, hogy "három évvel a Vista megjelenése után", ami jelentheti 2009 végét, de 2010 elejét is.

Frissített árfolyamok
Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint a Microsoft részvényeinek ára rendszeresen lezuhan azokon a napokon, amikor a vállalat biztonsági frissítéseket bocsát ki. Az árak aztán jellemzően másnap már vissza is állnak a korábbi szintre.

A Microsoft részvényeinek árfolyama ennek megfelelően 0,11 százalékot zuhant 2006-ban, 0,29 százalékot 2007-ben, és 0,45 százalékot az idén a hibajavítások kibocsátásának napján. 2006-ban naponta átlagosan 0,08 százalékot nőtt a Microsoft-papírok ára, 0,06 százalékot emelkedett 2007-ben, míg idén eddig átlagosan 0,17 százalékot csökkent naponta.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.