Get the Flash Player to see this player.
Szoftveráruház

Támad a japán böngésző

Borsos Gyula, 2008. július 23., 10:10 - Hardver/Szoftver | Internet

Ha akarom, Internet Explorer, ha akarom, Firefox. Lehet, hogy a Microsoft és a Mozilla új riválissal lesz kénytelen versenyezni.

A Sleipnir névre keresztelt böngésző Japánban már ma is elég széles felhasználóbázissal rendelkezik: a fejlesztő cég által közölt adatok szerint a japán felhasználók kilenc százaléka használja. A böngészőt a Fenrir nevű, osakai székhelyű cég 2005 óta fejleszti, és nemrég angol nyelven is elérhetővé tette, mivel a Fenrir vezetése úgy döntött, most érkezett el a nemzetközi piac meghódításának ideje.

A csöppet sem szerény tervek szerint az elkövetkező néhány év során a Sleipnir jelenlegi, körülbelül százezres tábora tizenhét milliósra növekszik. Ha utánaszámolunk, ez a jelenlegi piac körülbelül öt százalékát tenné ki. Első lépésben az angol nyelvű felhasználók elcsábítása a cél, ám a fejlesztők már dolgoznak más, gyakori nyelvek támogatásán is, mint például a francia és a spanyol.

0722sleipnir.jpg

A germán mitológiából származó, Odin nyolclábú lováról elnevezett Sleipnir böngésző alapvetően a képzettebb felhasználók számára készült, legalábbis a fejlesztő cég állítása szerint. Egyik legnagyobb erénye a felhasználóbarát testreszabhatóság. A Sleipnir alapvetően két layerrel rendelkezik, amelyek között egy sima gombnyomással válthatunk. A Trident nevű réteg a Microsoft által fejlesztett Internet Explorerben található, míg a Gecko a Firefox kinézetéért felelős - nos, az új böngészőben mindkettő megtalálható. Bizonyára mindenki, aki szörföl egy ideje, szembesült már azzal a helyzettel, hogy a megtekintett lap egészen máshogyan néz ki, sőt esetenként máshogy is működik a két elterjedt browser alatt.

További részletek a Sleipnir 2.7-ről
Hozzászólások
pzootya 3
Jó kis böngészõ, gratulálok a fejlesztõknek! Kb. másfél percen belül produkálta az elsõ szétfagyást, ráadásul az XP-t is vitte magával... Pedig csak egy youtube videóra kerestem rá... UNINSTALL
2008. július 29., 23:15
Koponya 2
Csak egyszer próbáljon meg lefagyni, rögtön kidobom...
2008. július 24., 15:52
surinyaz 1
Firefoxhoz is létezik IE Tab néven egy kiterjesztés. Ezzel lesz egy új ikon amivel lehet váltani Microsoft Internet Explorer és Firefox motoros megjelenítés között. Ez a kiegészítés Mac OSX alatt nem elérhetõ, gondolom Linux alatt sem.
2008. július 23., 13:15





CAD Fórum - 2008. január 22.

CAD alkalmazások a gyakorlatban a dugóhúzótól az autó tervezésig
SUN szakértői rovat
Terjessze és lapozza céges anyagait online
Alakítsa át nyomtatott termékkatalógusát, prospektusát, prezentációját... Eredetivel azonos megjelenés, szabadszavas keresés,
Google által felismerheto tartalom, aktív linkek, nyomtatás, stb.
CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, szolgáltatást, márkát, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is! Erdélyben:Erdélyi Céginfó
*LOGalyze, SOPHOS, Juniper és Websense a ZURIEL-től!*
Naplóinfrastruktúra, logelemzés, hálózati határvédelem, és minden ami IT üzemeltetés egy igazi specialistától. ZURIEL - A szürke eminenciás
Megbízható vírusirtó vállalati környezetben is
A sokszorosan díjnyertes NOD32 antivírus gyors, könnyen menedzselhető megoldást jelent a szerverek és munkaállomások védelmének biztosítására. Tegye próbára!
Partnereink:
Biztonságportál.hu |
aHírek.hu |
C.Enter |
Hírkereső |
Hírstart |
TOPPON! |
WebShop Experts |
VideoSmart.hu
IT Network:
PCWorld.hu |
GameStar.hu |
Biztonsagportal.hu |
nonstopMobil.hu |
nonstopUzlet.hu |
Sokapro.hu |
jatekozon.hu |
HWSW |
GameKapocs |
HUP |
WorldofWarcraft.hu
IDG Worldwide:
computerwoche.de |
computerwelt.at |
computerworld.ch |
computerworld.ro