Get the Flash Player to see this player.
Szoftveráruház

Rekorderedmények az Intelnél

Samu József, 2008. július 16., 10:52 - CIO | Hardver/Szoftver
Computerworld címkék: intel, pénzügyi eredmények

Az Intel várakozáson felüli edményekről számolt be a második negyedévben, és hasonlóan erős harmadik negyedévre számít.

Az Intel tegnap közölte második negyedéves eredményeit, túlszárnyalva a pénzügyi elemzők előrejelzéseit. A cég teljes 2008-as második negyedéves bevétele 9,5 milliárd dollár volt, 2,3 milliárdos üzemi nyereség és 1,6 milliárdos nettó nyereség mellett. Az egy részvényre jutó hozam 28 cent. A teljes bevétel ugyan 2 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, de az előző év hasonló időszakához képest 9 százalékos növekedést mutat. Ugyanakkor a nettó nyereség 11 százalékkal nőtt 2008 első negyedévéhez képest, és 26 százalékkal 2007 második negyedévéhez mérve.

Igencsak látványos dolog túlszárnyalni a pénzügyi elemzők előrejelzéseit a második negyedévben, és az Intel ráadásként erős harmadik negyedévet jósol. Ekkorra a vállalat 10-10,6 milliárd dollár körüli eladásokra számít, szemben az elemzők korábbi, 10,07 milliárdos prognózisával. Kérdés, hogy a részvénypiac hogyan reagál majd a hírekre. Az Intel részvényeinek ára jelentősen zuhant a december 24-én elért 27,31 dolláros legmagasabb árról (július 14-én 20,47 dolláron álltak), leginkább a makrogazdasági problémák miatt.

Az Intel négy különálló földrajzi régióban értékesíti termékeit: ezek az ázsiai és a csendes-óceáni régió, Észak-, Dél- és Közép-Amerika, Japán és Európa. A cég mind a négy területen növelte bevételeit az előző évi adatokkal összehasonlítva, különösen Európában, ahol 17 százalékos növekedést ért el. A többi területen rendre 8, 9 és 3 százalékos gyarapodást könyvelhettek el.

Az Intel az erős növekedést részben a gyenge dollárnak tulajdonítja a külföldi piacokon. Az emelkedő olajárak is gyakorolhatnának negatív hatást a cég teljesítményére, de a Santa Clarában székelő CPU-gyártó nem számít semmiféle problémára ezen a fronton. Egyedül az 55,4 százalékos bruttó árrés az, ami alulmúlta a várakozásokat. Ez még mindig növekedés az első negyedév 53,8 százalékáról, de alulmúlja a még áprilisban jósolt 56 százalékot. Az Intel az eltérést az olcsó noteszgépek iránti igény növekedésének tulajdonítja. Ugyanakkor a cég harmadik és negyedik negyedéves előrejelzése változatlan maradt, és 57-58 százalék közé teszi a bruttó árrést, "plusz-mínusz néhány ponttal".

Hozzászólások
Nincsenek még hozzászolások! Legyen Ön az első!





CAD Fórum - 2008. január 22.

CAD alkalmazások a gyakorlatban a dugóhúzótól az autó tervezésig
SUN szakértői rovat
Terjessze és lapozza céges anyagait online
Alakítsa át nyomtatott termékkatalógusát, prospektusát, prezentációját... Eredetivel azonos megjelenés, szabadszavas keresés,
Google által felismerheto tartalom, aktív linkek, nyomtatás, stb.
CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, szolgáltatást, márkát, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is! Erdélyben:Erdélyi Céginfó
*LOGalyze, SOPHOS, Juniper és Websense a ZURIEL-től!*
Naplóinfrastruktúra, logelemzés, hálózati határvédelem, és minden ami IT üzemeltetés egy igazi specialistától. ZURIEL - A szürke eminenciás
Megbízható vírusirtó vállalati környezetben is
A sokszorosan díjnyertes NOD32 antivírus gyors, könnyen menedzselhető megoldást jelent a szerverek és munkaállomások védelmének biztosítására. Tegye próbára!
Partnereink:
Biztonságportál.hu |
aHírek.hu |
C.Enter |
Hírkereső |
Hírstart |
TOPPON! |
WebShop Experts |
VideoSmart.hu
IT Network:
PCWorld.hu |
GameStar.hu |
Biztonsagportal.hu |
nonstopMobil.hu |
nonstopUzlet.hu |
Sokapro.hu |
jatekozon.hu |
HWSW |
GameKapocs |
HUP |
WorldofWarcraft.hu
IDG Worldwide:
computerwoche.de |
computerwelt.at |
computerworld.ch |
computerworld.ro