Get the Flash Player to see this player.
Szoftveráruház

Ismét a Navigator a befutó

COMPUTERWORLD, 2008. június 11., 14:28 - Távközlés | Üzlet

A Navigator Informatika Zrt. nyerte az Antenna Hungária informatikai rendszerének üzemeltetésére kiírt pályázatot.

A közel egymilliárd forint értékű tender győztesét három pályázó közül választották ki. A három, illetve további egy évre szóló megbízás ezer felhasználót és negyven szervert érint. A Navigator tevékenysége az általános informatikai rendszerüzemeltetés mellett kiterjed az Antenna Hungária informatikai WAN hálózatának üzemeltetésére és az SAP BC-s üzemeltetésre is.

"Büszkék vagyunk arra, hogy folytathatjuk eddigi sikeres partneri együttműködésünket az Antenna Hungáriával, és a következő négy évben továbbra is mi láthatjuk el a vállalat informatikai rendszerének üzemeltetési feladatait. Az ügyfelünk által kiírt pályázat ismételt elnyerése kiemelten fontos számunkra, hiszen azt bizonyítja, hogy az elmúlt négy esztendőben eredményes munkát végeztünk" - mondta Juhász Lajos, a Navigator vezérigazgatója. "Az Antenna Hungária részére végzett tevékenységet a lehető legmagasabb szinten tudjuk biztosítani, hiszen kiváló szakembergárdánknak és nagy tömegű adatmennyiség feldolgozására képes, professzionális informatikai eszközeinknek köszönhetően képesek vagyunk bármilyen méretű vállalat informatikai rendszerének üzemeltetésére."

Hozzászólások
Nincsenek még hozzászolások! Legyen Ön az első!





CAD Fórum - 2009. január 22.

CAD alkalmazások a gyakorlatban a dugóhúzótól az autó tervezésig
SUN szakértői rovat
Terjessze és lapozza céges anyagait online
Alakítsa át nyomtatott termékkatalógusát, prospektusát, prezentációját... Eredetivel azonos megjelenés, szabadszavas keresés,
Google által felismerheto tartalom, aktív linkek, nyomtatás, stb.
CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, szolgáltatást, márkát, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is! Erdélyben:Erdélyi Céginfó
*LOGalyze, SOPHOS, Juniper és Websense a ZURIEL-től!*
Naplóinfrastruktúra, logelemzés, hálózati határvédelem, és minden ami IT üzemeltetés egy igazi specialistától. ZURIEL - A szürke eminenciás
Megbízható vírusirtó vállalati környezetben is
A sokszorosan díjnyertes NOD32 antivírus gyors, könnyen menedzselhető megoldást jelent a szerverek és munkaállomások védelmének biztosítására. Tegye próbára!
Partnereink:
Biztonságportál.hu |
aHírek.hu |
C.Enter |
Hírkereső |
Hírstart |
TOPPON! |
WebShop Experts |
VideoSmart.hu
IT Network:
PCWorld.hu |
GameStar.hu |
Biztonsagportal.hu |
nonstopMobil.hu |
nonstopUzlet.hu |
Sokapro.hu |
jatekozon.hu |
HWSW |
GameKapocs |
HUP |
WorldofWarcraft.hu
IDG Worldwide:
computerwoche.de |
computerwelt.at |
computerworld.ch |
computerworld.ro