Ha egészen pontosak akarunk lenni, a műholdas helymeghatározó rendszer rövidítése valójában nem a gyakran használt GPS, hanem a GNSS (Global Navigation Satellite System) lenne, ugyanis a GPS (vagyis a Global Positioning System) az amerikai NAVSTAR rendszerű helymeghatározó rendszer leegyszerűsített beceneve. Az elnevezés ráadásul abból a szempontból is megtévesztő, hogy nem a GPS volt az első e célra használt szatellitrendszer, hanem a szintén amerikai Tranzit, még a 60-as években.

Mint megannyi fantasztikus technológiai fejlesztést, a GPS-t is javarészt a hidegháborúnak köszönhetjük, ugyanis a képzeletben egymásnak feszülő nagyhatalmak (az Amerikai Egyesült Államok és Szovjetunió) technológiai fejlődése ebben az időszakban csúcsosodott ki leginkább - habár az előzmények már a második világháborús rádiós rendszerekig is visszavezethetők. Ha azonban a közvetlen előzményeket vizsgáljuk, nem kell sokáig keresgélnünk a történelemben. Az időpont 1957. október 4., a helyszín pedig Oroszország, pontosabban maga a világűr. Ekkor állították ugyanis pályára az orosz Szputnyik-I műholdat, mely megihlette az említett Tranzit műholdas rendszert kiépítő mérnököket, amit a Christian Johann Doppler felfedezésén alapuló elvnek köszönhettek. A Doppler működési elve rendkívül egyszerű: nem más, mint egy sebességtől függő frekvenciaeltolódás.

Az eltolódás annak következtében jön létre, hogy a sugárzást kibocsátó forrás éppen távolodik, vagy közeledik-e a megfigyelőhöz képest. Távolodó forrásnál a kibocsátottnál alacsonyabb, közeledőnél pedig magasabb frekvencia észlelhető. Pontosan ezt az elvet használta már a Tranzit is, mivel a Föld és egy pályára állított műhold is folyamatos, egyenletes mozgásban van, tehát a frekvenciaváltozás megfigyelése remekül használható ebben az esetben is. A dolog mégsem ilyen egyszerű.