Ézsaiás, a megmentő
A VIA név megint szép lesz?
A VIA először engedett érdemi betekintést az Isaiah kódnevű processzor technológiai részleteibe. Ézsaiás végre a fajsúlyos x86-os CPU-gyártók közé emelheti a céget?
A VIA felől régen hallottunk jó híreket. A cég nyilvánvalóan elvesztette a legjövedelmezőbb bevételi forrását, gyakorlatilag úgy vehetjük, hogy kiesett az alaplapi lapkakészlet üzletből. Akkoriban, amikor az AMD piacra dobta az Athlon processzort, akkor a hozzá való alaplapok elsöprő többsége VIA lapkakészletre épült és ez így is maradt sokáig, nagyjából az Athlon 64 első generációinak megjelenéséig. A cég hiába ásta el a csatabárdot az Intellel és készített akkortól legálisan lapkakészleteket az Intel CPU-khoz az, hogy az NVIDIA és az ATI/AMD is komolyan kezdett ezzel a területtel foglalkozni, kiszorította a VIA-t a piacról.
Még az sem segített a VIA-n, hogy a legtöbben az olcsó, de használható chipsetek gyártóját látták benne és ezért számos belépőszintű alaplara kerültek rá az ő termékeik. Az előbb említett két gyártó és az Intel nem csak a VIÁ-t, de az ULi-t (régi nevén valószínűleg többen ismerik őket: ALi) is kiszorította a piacról, az utóbbit fel is vásárolta az NVIDIA 2005 decemberében. Sokan hasonló sorstól féltik a VIA-t is.

A tajvani cég szerencséjére még időben "több lábra állt". A Centaur Technology (CPU), az S3 (grafikus megoldások) és a Cyrix (CPU) távoli múltban történő felvásárlásával olyan fejlesztői erőre tett szert, amely ugyan azt nem tette lehetővé, hogy széles fronton vegye fel a versenyt a nagyságrendekkel nagyobb iparági vezető cégekkel, de ahhoz elég erős volt, hogy a maga piacán megtartsa a céget és ne kebelezzék úgy be, vagy söpörjék el, mint a már említett ULi-t, vagy a valamikor ígéretes CPU technológiát kínáló Transmetát.
Ez a terület pedig az alacsony-közepes teljesítményű, de egyáltalán nem melegedő x86-os CPU-kra épülő, apró alaplapok piaca. A VIA-nál még idejében rájöttek arra, hogy külön-külön a CPU, VGA, lapkakészlet, hangchip, hálózati és periféria lapkák (USB, FireWire) piacain nem fognak megélni, de ha ezeket mind összerakják egyetlen speciális egésszé, akkor olyan terméket hoznak létre, amin jól kereshetnek. A cég egészen pici alapterületű, Mini- (17×17 cm), Nano- (12×12 cm) és Pico-ITX (7,2×10 cm) alaplapjaival nagyon sikeres a beágyazott rendszerek piacán.
Ezeket a lapokat - amik egyébként a megszállott PC-rajongók körében is népszerű alapjai egészen elképesztően apró méretű és szokatlan megjelenésű gépeknek, melyeket érdemes megnézni a mini-itx.com-on - számos igencsak neves gyártó termékeiben működnek. POS-terminálok, intelligens pénztárgépek, pénzkiadó automaták, de kisebb kaliberű NAS-ok is "titokban" VIA alapokra épülnek. Most úgy fest, hogy a VIA-nak megvan rá az esélye, hogy CPU-ival ezentúl ne csak ezekben a rendszerekben találkozzunk.
A VIA C3 és C7 processzorait eddig is használták kis ázsiai gyártók olcsó noteszeikben, de nagyon alacsony volumenben értékesített a cég így CPU-t. A hamarosan érkező Isaiah kódnevű - a VIA mindig bibliai alakok neveit használja - processzorában végre megvan a potenciál, hogy egy bizonyos piaci szegmensben felvegye a versenyt akár az Intel termékeivel is. Az Isaiah alapvetően különbözik a VIA jelenlegi, C7 családjától. Az texasi Austinban, a Centaur Technologynál tervezett processzor, már soron kívüli végrehajtással (superscalar, out-of-order) bíró, 64-bites processzor 65 nanométeres csíkszélességű gyártástechnológiával készül majd.
Órajele 400 MHz - 2 GHz között mozog majd - csakúgy, mint a mostani C7 családé -, míg külső órajele akár 1,3 gigahertz is lehet. Elsőszintű gyorsítótára 64 kilobájtos, míg másodszintű gyorsítótárának mérete egy megabájt. Felépítéséből fakadóan az Isaiah órajelenként 3 utasítás végrehajtására képes, a VIA jelenlegi C7-es, processzoraival összehasonlítva, azonos órajelen kétszer-négyszer gyorsabb azoknál, miközben ugyanannyit fogyaszt! Ez a fogyasztás pedig minden, csak nem sok, a maximális két gigahertzes órajelen TDP-je (maximális hődisszipációs mutatója) mindössze 20 watt.

A C7-el lábkompatibilis Isaiah kifejlesztésével nem a csúcsteljesítményre törekedtek, hanem az energiahatékonyság volt a fő cél. Az implementált energiagazdálkodási megoldás a processzor hőmérsékletének változását is figyelembe veszi. Például teljes terhelésen képes a névleges órajelnél magasabb frekvencián működtetni a processzort, ha azt annak hőmérséklete lehetővé teszi. Arra is módot ad, hogy szoftveres úton határozzuk meg azt a hőmérsékletet, melynél magasabbat nem szeretnénk ha a processzormag elérne. Ennek előnyeit a nagy processzorsűrűségű kiszolgálóknál nem kell külön ecsetelnünk. Figyelemreméltó tehát, hogy számos modern CPU technológiát beépítettek a processzorba, beleértve a már említett 64 bites és az SSE utasításkészletet és virtualizációs támogatást is.
Az Isaiah egymagos processzor, de a megcélzott piaci szegmensben nincs is igény a többmagos megoldásokra - egyelőre. Mindazonáltal úgy tudjuk, hogy dolgoznak az Isaiah kétmagos változatán is, mellyel valószínűleg a belépőszintű asztali PC-k piacát célozzák majd. Tudván azt, hogy az Intel azonos kaliberű, Celeron kínálatából hamarosan eltűnnek az egymagos processzorok, a lépés nem csupán ésszerű de szükségszerű is.

Az Isaiah nagy lehetőség a VIA számára, remélhetőleg a révén "jó időben tud lenni a jó helyen". Egyre népszerűbbek az UMPC-k, a MID-ek (Mobile Internet Device) az előző számunkban bemutatott ASUS Eee-hez hasonlatos méretű apró PC-k. Ezért egy alacsony fogyasztású, de használható teljesítményt nyújtó x86-os processzor nagyon népszerű lehet a piacon. Glenn Henry a Centaur alapítója és vezetője arra számít, az alapján amit most tudni lehet az Intel Atom processzorról, hogy az Isaiah lepipálja majd azt teljesítményben. Ha ez valóban így lesz, akkor az hatalmas fegyvertény lenne a VIA-tól. Mi drukkolunk neki! Hogy mekkora üzlet rejlik ebben a piacban, azt jól érzékelteti, hogy az Intel nem véletlenül hozta előre a Silverthorne kódnéven ismert Atom premierjét.




