Get the Flash Player to see this player.
Szoftveráruház

Rajtaütés az Intel irodájában

Samu József, 2008. február 13., 10:32 - CIO | e-Government
Computerworld címkék: intel, amd, per, vizsgálat, eu

Az Európai Unió trösztellenes vizsgálatának részeként nyomozók ütöttek rajta az Intel müncheni irodáján és a vele kapcsolatban lévő cégeknél Európa-szerte.

Az Európai Bizottság az AMD számos panasza, valamint az Európában, az Egyesült Államokban, Japánban és Dél-Koreában az Intel ellen indított perei alapján indított vizsgálatot a cég ellen. 2006-ban az AMD Németországban élt panasszal az Intel ellen, mert állítólag az Intel a Media Markt áruházláncnak azért fizetett, hogy az ne forgalmazzon AMD processzorra épülő PC-ket. Az ügyben a Media Markt egy beszállítónak írt levelét idézte, ahol a cég kifejti: csak Intel CPU-kra épülő gépeket szándékozik kínálni. Az állítólagos monopolhelyzettel való visszaélés miatt az Európai Bizottság már 2005-ben is "tiszteletét tette" az Intelnél, mint ahogy a Japán hatóságok is egy évvel korábban.

Ez alkalommal azonban nem csak az Intelnél jártak a kivizsgálók. Bár az Európai Bizottság szóvivője nem nevezte meg az ügyben érintett cégeket, számos forrás - beleértve a BBC-t is - úgy tudja, hogy nyomozók jártak a Media Marktnál és a DSG Internationalnél Hertfordshire-ben - utóbbi a Dixon, Currys és PC World áruházláncokat is üzemelteti az Egyesült Királyságban.

Az Intel szóvivője, Chuck Mulloy megerősítette a rajtaütést a Müncheni iroda ellen, de azon túl, hogy együttműködtek a kivizsgálókkal, nem kommentálta az esetet. Hasonlóképp nyilatkozott a DSG szóvivője a BBC-nek, miszerint "teljes mértékben együttműködtünk".

Az Európai Bizottság nyilatkozata szerint a "meglepetésszerű ellenőrzések előzetes lépésnek tekinthetőek abban a nyomozásban, amelyet az EU üzleti versenyt szabályozó törvényeinek megsértésével kapcsolatos gyanú miatt indítottak." Az Intelt március 11-12-i, zárt körű meghallgatásra idézték Brüsszelbe. Az európai törvényhozóknak lehetősége van akár éves forgalmának tíz százalékára is megbüntetni a céget, ha a vádakat megalapozottnak találja.

Hozzászólások
Nincsenek még hozzászolások! Legyen Ön az első!





CAD Fórum - 2009. január 22.

CAD alkalmazások a gyakorlatban a dugóhúzótól az autó tervezésig
SUN szakértői rovat
Terjessze és lapozza céges anyagait online
Alakítsa át nyomtatott termékkatalógusát, prospektusát, prezentációját... Eredetivel azonos megjelenés, szabadszavas keresés,
Google által felismerheto tartalom, aktív linkek, nyomtatás, stb.
CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, szolgáltatást, márkát, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is! Erdélyben:Erdélyi Céginfó
*LOGalyze, SOPHOS, Juniper és Websense a ZURIEL-től!*
Naplóinfrastruktúra, logelemzés, hálózati határvédelem, és minden ami IT üzemeltetés egy igazi specialistától. ZURIEL - A szürke eminenciás
Megbízható vírusirtó vállalati környezetben is
A sokszorosan díjnyertes NOD32 antivírus gyors, könnyen menedzselhető megoldást jelent a szerverek és munkaállomások védelmének biztosítására. Tegye próbára!
Partnereink:
Biztonságportál.hu |
aHírek.hu |
C.Enter |
Hírkereső |
Hírstart |
TOPPON! |
WebShop Experts |
VideoSmart.hu
IT Network:
PCWorld.hu |
GameStar.hu |
Biztonsagportal.hu |
nonstopMobil.hu |
nonstopUzlet.hu |
Sokapro.hu |
jatekozon.hu |
HWSW |
GameKapocs |
HUP |
WorldofWarcraft.hu
IDG Worldwide:
computerwoche.de |
computerwelt.at |
computerworld.ch |
computerworld.ro