Hirdetés
. Hirdetés

Konténerbe a vállalati adatokkal

|

A folyamatosan változó biztonsági piac kihívásai árnyékolják be az IT-vezetők mindennapjait, de a NewCo új partnere az „Állandóság és állandó Változás” jegyében, fényesebb napokkal kecsegtet.

Hirdetés

A NewCo Trading Kft. 2014-ben is megtartotta hagyományos ICT Security Day rendezvényét, ahol a mögöttünk álló év főbb eseményei mellett a résztvevők ötleteket és gyakorlati információkat kaphattak az IT-biztonság legújabb problémáinak kezelésére.

Hirdetés

Nyitóbeszédében Bozsó Julianna a cég ügyvezetője kiemelte, hogy napjainkra az IT-biztonságot érintő kérdésekkel már nem csak a szakemberek válogatott csoportja foglalkozik, hanem a hagyományos és online sajtó mindennapjainak megkerülhetetlen részévé váltak. Az a piaci szegmens, ami korábban kimerült a vírusirtásban és a tűzfalas védelemben mára komplex megoldásokat igénylő, igen bonyolult területté változott.

Ha ez nem lett volna elég, az utóbbi évek technológiai fejlődése korábban szinte elképzelhetetlen magasságokba emelte a hordozható eszközök képességeit, elterjedését és biztonsági kockázatait. Az okostelefonok és táblagépek térnyerésével pedig együtt nőtt a távoli munkavégzés iránti igény, hiszen a technológia adott, a biztonsági kérdések pedig elsősorban nem a felhasználók gondjait szaporítják.

A vállalatok IT-vezetőinek homlokán azonban egyre szaporodnak a ráncok, hiszen a cég adatvagyonának védelme, értékéből fakadóan mára talán fontosabbá vált, mint az ingó és ingatlanvagyon védelme. Amíg a szak, és mára már a mainstream sajtóban szinte mindennaposak a beszivárgásról, betörésről, adatlopásról szóló hírek, egy CIO sem képes nyugodtan aludni, míg saját birodalmát nem övezi áthatolhatatlan erődrendszer.

 

Ehhez pedig megfelelő szállítóra, szofisztikált és innovatív megoldásokra van szükség, mert bár nem létezik száz százalékos védelem, aki nem teszi meg a lehető legtöbbet előbb-utóbb prédájává válik a kapukat döngető barbároknak.

A NewCo amellett, hogy hitvallásának megfelelően a hosszú távú együttműködést, a lojalitást, a szakmai kompetenciát és a hitelességet tartja legfőbb értékének, komoly figyelmet fordít a változások nyomon követésére, ennek következtében pedig maga is folyamatosan változik és fejlődik, bővíti szolgáltatásait.

E bővítés jegyében, az immár 20 éve a piacon jelen lévő vállalat a szakmai nap során mutatta be - Magyarországon elsőként – új partnerét, a mobilmenedzsment rendszereket és mobil alkalmazásokat gyártó Excitort, amely vállalat időben felismerte, hogy a mobil eszközök jelentette „fenyegetésre” a megoldás nem az egyes készülékek konfigurálásában, hanem az alkalmazásfelügyeletben rejlik.

Az Excitor DME vállalati „containerization” megoldás, és kimondottan a külső dolgozók biztonságos, távoli munkavégzését teszi lehetővé, saját, munkára használt eszközükön. A megoldással központilag kezelve, egy céges applikáción belül válnak elérhetővé az olyan erőforrások, mint az e-mail, naptár, kontaktok, intranet site-ok, CRM rendszer, fájlmegosztások, stb. Ráadásul a munka során felhasznált adatok a készüléken egy titkosított területen kerülnek letárolásra, az alkalmazás indításához felhasználói azonosításra van szükség, valamint a kliens titkosított csatornán tartja a kapcsolatot a lokálisan vagy a felhőben elhelyezett kiszolgálóháttérrel.

Az Android, iOS, Windows Phone és BlackBerry operációs rendszereket támogató megoldás segítségével így a felhasználók készüléke megmarad saját, személyes eszközüknek mégis biztonságosan használhatóak távoli munkavégzésre.

De a dán vállalat nem csak a mobil eszközökre, hanem a desktopokra is gondolt, ezért fejlesztették ki G/On megoldásukat melynek segítségével a felhasználók nem csak otthoni – Windows, Mac vagy Linux operációs rendszert futtató - számítógépükön érhetik el biztonságosan a kritikus céges adatokat, de az USB-s G/On token segítségével akár egy internetkávézó számítógépéről is.

A NewCo amellett, hogy az Excitor kizárólagos hazai partnere több minősített Excitor DME szakemberrel rendelkezik, így a vállalat nem csak a szoftver kizárólagos magyarországi forgalmazásával, hanem annak rendszertervezésével, telepítésével és magas szintű támogatásával is foglalkozik.

A változás tehát elkerülhetetlen, és nem is biztos, hogy ez baj, hiszen létezik válasz a mobilitás jelentette kihívásokra. A távoli végpontokat meg kell védeni, és biztosítani kell az illetéktelen hozzáférések korlátozását, mindezt persze a produktivitás és felhasználói élmény megtartása mellett. Ez nem lehetetlen feladat csak az a fontos, hogy mi magunk is képesek legyünk a változásra.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.