Get the Flash Player to see this player.
Szoftveráruház

A bíróság szerint is kartelleztek

MTI - Computerworld, 2008. július 22., 14:25 - Üzlet
Computerworld címkék: gvh, synergon, sap

Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság helyben hagyta a GVH 2006-ban hozott döntését, amely elmarasztalta az SAP-t és a Synergont.

A versenyhatóság a Paksi Atomerőmű Zrt. egy 2004-ben indított, egyfordulós, meghívásos versenyeztetési eljárásával kapcsolatban indított vizsgálatot. A Gazdasági Versenyhivatal keddi közleménye szerint megállapította, hogy a "Produktív üzemben működő SAP R/3 rendszer bevezetett moduljainak felülvizsgálata és a verzióváltás megvalósítása" elnevezésű projektben a tanácsadói és projektvezetői feladatok elvégzésére hirdetett tender kapcsán az SAP és a Synergon olyan megállapodást kötött, amely alkalmas volt a verseny befolyásolására.

A hatóság emiatt még 2006. szeptemberében egyaránt 14,6 millió forintos bírságot szabott ki a két vállalkozásra. A döntés ellen a két cég fellebbezett, de az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság a keresetüket elutasította - áll a GVH közleményében.

Hozzászólások
Nincsenek még hozzászolások! Legyen Ön az első!





Az idei, november 19-20-i budapesti Cisco Expo három fő témakör - videó, kollaboráció és virtualizáció - körül forog majd. György Lászlót, a Cisco Magyarország megbízott ügyvezető igazgatóját többek között arról kérdeztük, hogy a jelenlegi világgazdasági helyzet miként hathat a hálózati piacra.
A Cisco Magyarország immár 11. alkalommal rendezi meg a Cisco Expót, az év legnagyobb hálózati konferenciáját és kiállítását, az iparág szakembereinek és döntéshozóinak legjelentősebb hazai szakmai fórumát.
Középpontban az információs infrastruktúra
SUN szakértői rovat
LG Klíma, Mobil Klíma Akció -WEBÁRUHÁZ-
LG, Samsung, Hitachi klíma országos házhozszállítással. Tegye próbára árainkat. Inverteres klíma akció. LG Art Cool Árleszállítás!!!
Tetőablak akció a Velux-Shop-ban!
Velux tetőtéri ablakok, tetőtéri ablak kiegészítők (redőny, reluxa, stb) és egyéb VELUX termékek széles választékban, országos házhozszállítással!
*LOGalyze, SOPHOS, Juniper és Websense a ZURIEL-től!*
Naplóinfrastruktúra, logelemzés, hálózati határvédelem, és minden ami IT üzemeltetés egy igazi specialistától. ZURIEL - A szürke eminenciás
CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, szolgáltatást, márkát, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is! Erdélyben:Erdélyi Céginfó
Terjessze és lapozza céges anyagait online
Alakítsa át nyomtatott termékkatalógusát, prospektusát, prezentációját... Eredetivel azonos megjelenés, szabadszavas keresés,
Google által felismerheto tartalom, aktív linkek, nyomtatás, stb.
Partnereink:
Biztonságportál.hu |
aHírek.hu |
C.Enter |
Hírkereső |
Hírstart |
TOPPON! |
WebShop Experts |
VideoSmart.hu
IT Network:
PCWorld.hu |
GameStar.hu |
WorldofWarcraft.hu |
nonstopMobil.hu |
nonstopUzlet.hu |
Sokapro.hu |
jatekozon.hu |
WCG |
HWSW |
GameKapocs
IDG Worldwide:
computerwoche.de |
computerwelt.at |
computerworld.ch |
computerworld.ro